"Elementáris harc"
Látványosabb lesz a birkózás
Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnöke szerint az új szabályok, melyek a hétfőn kezdődő budapesti világbajnokságon debütálnak felnőtt világversenyen, látványosabbá teszik a birkózást, s a támadó stílusú versenyzőknek kedveznek.
2013.09.15 20:25MTI
A FILA szerb vezetője a Papp László Sportarénában tartott vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy szavait az eddigi tapasztalatok támasztják alá. A nyári versenyeken a korábbiakhoz képest 71 százalékkal nőtt a technikai pontok száma, a sérülések száma viszont nem emelkedett.
Hegedüs Csaba, a magyar szövetség elnöke a viszonylag gyakori szabályváltoztatásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy erre azért van szükség, mert folyamatosan "elementáris harc" van a támadó és a védekező taktikájú birkózás között, s a cél az, hogy mindig a támadó stílusnak kell prioritást adni.
"Amikor a védekező taktika utoléri a támadót, újra csavarni kell a szabályokon, mert a birkózás csak így maradhat mozgalmas és látványos" - mondta Hegedüs.
Lalovic beszélt a sportág olimpiai műsoron maradásáért folytatott sikeres küzdelemről is: a FILA-nak éppen az ötkarikás játékokért kellett vállalnia, hogy a férfi súlycsoportok számát hétről hatra csökkenti a női birkózás egyenjogúságának érdekében. Az új kategóriákról a szövetség a technikai, a tudományos és az orvosi bizottság álláspontját figyelembe véve fog dönteni október végéig, s a változások november közepétől lépnek majd életbe.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedvező döntésével kapcsolatban a szerb sportvezető kiemelte, a FILA célja az, hogy a birkózás az olimpia egyik leglátványosabb küzdősportja legyen, s 2024 után is műsoron maradjon.
Lalovic a sajtótájékoztatón köszönetet mondott Hegedüs Csabának, amiért szerinte "tökéletesen előkészítették a budapesti világbajnokságot". Hegedüs ezt követően jelezte, hogy az eseményre 400 újságíró akkreditálta magát, s egyúttal megköszönte a nemzetközi sajtó kiemelt érdeklődését az esemény iránt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


