Angol telivér?
Nemzeti Vágta - Márton Gréta, a Székely Vágta győztese nem indul
Lova bizonyíthatatlan eredete miatt nem indul a hétvégén tartandó budapesti Nemzeti Vágtán a Székely Vágta győztese, Márton Gréta.
2013.09.19 12:11MTIMénessy Kinga szóvivő elmondta, hogy a Nemzeti Vágta szabályzata szerint angol telivérekkel nem lehet benevezni a versenyre. Az pedig, hogy egy ló nem angol telivér, csak az eredetére vonatkozó iratokkal igazolható.
A szóvivő szerint Székelyföldön gyakorta gondot okoz egy-egy ló eredetének a bizonyítása és ez a csíkszeredai Genovéva Lovarda Orszon nevű lova esetében sem sikerült. Ezzel a lóval nyerte meg Márton Gréta júliusban a Székely Vágtát.
Ménessy Kinga hozzátette: a Nemzeti Vágta szervezői már akkor jelezték, hogy Orszon nem indulhat Budapesten, de felajánlották, hogy más lovat biztosítanak a Székely Vágta győztesének. A csíkszeredai lovas és a lovarda vezetője azonban nem fogadta el az ajánlatot.
Az utolsó pillanatig abban reménykedtek, hogy a Nemzeti Vágta szervezői elfogadják az Orszon eredetére vonatkozó - nem hivatalos - iratokat. A Nemzeti Vágta két másik székelyföldi résztvevőjének is lovat kellett cserélnie a budapesti verseny előtt.
A Székely Vágta második helyezettje, a kézdivásárhelyi Bódi Albert Imán nevű lovát hetekkel ezelőtt kígyó marta meg, ezért más hátassal kell indulnia. A harmadik helyezett csíkszentkirályi André Mónikának szintén lova bizonyíthatatlan eredete miatt kell egy bábolnai ló nyergében versenyeznie.
A sepsiszentgyörgyi Bagoly Szabolcs lesz a Nemzeti Vágta egyedüli olyan székelyföldi résztvevője, aki hazai lovon száll versenybe. Ő a sepsiszentgyörgyi Vadon egyesület Alkony nevű lovát lovagolja majd Budapesten a hétvégén.
Ménessy Kinga az MTI-nek elmondta, hogy az idei tapasztalatok alapján jövőre a Székely Vágta szabályzatát is úgy módosítják, hogy már csak bizonyított eredetű lovakkal lehessen benevezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


