Szeptember 15-24.
Nemzeti Vágta - útlezárások és megállási tilalom a fővárosban
Útlezárásokra, valamint megállási tilalomra kell számítaniuk az autósoknak szeptember 15. és 24. között a Hősök tere, a Felvonulási tér, az Andrássy út és a Városliget környékén a szeptember 20-22-i Nemzeti Vágta miatt.
2013.09.13 14:21MTI
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint tilos megállni szeptember 15-én este kilenctől 24-én este 8-ig a Felvonulási téren, valamint a Hősök tere és a Városligeti fasor között.
Megállási tilalom érvényes szeptember 18-án 21 órától 23-án 4 óra 30 percig az Olof Palme sétányon a Hősök tere és a Műcsarnok szervizútja között mindkét oldalon és a Műcsarnok mögötti szervizút liget felőli oldalán, vagyis a menetirány szerinti bal oldalon.
Szeptember 20-án 8 órától szeptember 23-án 4 óra 30 percig az Andrássy út mindkét oldali szervizútján a Bajza utca és a Hősök tere között, illetve a Rippl-Rónai utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között sem lehet megállni.
Szeptember 20-án 18 órától 23-án 4 óra 30 percig körben a Hősök terén, az Állatkerti körúton a Gundel út (Állatkerti út) és a Hősök tere között mindkét oldalon, illetve a parkolókban, valamint a Műcsarnok mögötti szervizúton a menetirány szerinti jobb oldalon érvényes a megállási tilalom. Lezárják szeptember 16-án 6 órától szeptember 24-én 20 óráig a Felvonulási teret a Hősök tere és a Városligeti fasor között.
Szeptember 20-án 6 és 18 óra között a Hősök terén a díszburkolat melletti belső forgalmi sávot zárják le, illetve este 6-tól éjfélig csak a közösségi közlekedési járművek járhatnak a téren.
Ugyancsak lezárják szeptember 20-án 18 órától 23-án 4 óra 30 percig a Kós Károly sétányt, illetve az Andrássy utat a Bajza utca és a Hősök tere között. Szeptember 21-én 0 órától 23-án 4 óra 30 percig nem lehet közlekedni körben a Hősök terén, illetve az Állatkerti körúton a Gundel út (Állatkerti út) és a Hősök tere között.
Ugyancsak zárva lesz az Olof Palme sétány a Műcsarnok szervizútja és a Hősök tere között. Szeptember 21-én 8 órától 20 óráig, illetve 22-én 8 órától 22 óráig lezárják a Dózsa György utat a Podmaniczky utca, valamint a Városligeti fasor között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06