Birkózó-vb
Hatos a nyolc között, Dénes kiesett
Az olimpiai bronzérmes Hatos Gábor második meccsét is megnyerte, ezzel bejutott a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájának negyeddöntőjébe a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság szerdai versenynapján.
2013.09.18 15:58MTI
Az első fordulóban a görög Georgiosz Szavulidiszt simán legyőző szombathelyi sportolóra a második körben az a kínai Csang Csong-jao várt, akit a londoni olimpián - szintén második meccsén - legyőzött. A találkozón a kínai nagyon keményen küzdött az idei Európa-bajnokság másodikjával, s ugyan az első menetben veszélyesnek nem igazán tűnt, akciót Hatos sem tudott rajta bemutatni. Ennek ellenére 1-0-ás magyar vezetést hozott a három perc, mivel a kínait megintették.
A pihenő után Hatos továbbra is keményen kereste a fogást, s még egy perc sem telt el, amikor ellenfele pillanatnyi megingását kihasználva villámgyorsan mögé került (3-0). A viszonylag tetemes előny talán egy pillanatra elaltatta a magyart, mert a kínai felkapta a lábát, ám Hatos szenzációs védekezéssel, egy lábon szökdelve elkerülte a levitelt, s "megúszta" a szituációt egy kiléptetéssel (3-1). Csang ezek után is ment tovább, többször lábra támadott, ám már nem volt eredményes, sőt, Hatos egyszer még mögé tudott kerülni, s ezzel 5-1-es pontozással nyerte meg a meccset.
Az elődöntőbe kerülésért Hatos Gábor a legutóbbi vb hetedik helyzettjével, az üzbég Rasid Kurbanovval csap össze.
A szombathelyi birkózó meccse közben kiderült, hogy a 48 kg-ban érdekelt Dénes Mercédesz kiesett a versenyből, ugyanis argentin legyzője kikapott a nyolcaddöntőben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


