2013. jó év volt
Sikeres idényt zár a magyar vízilabdasport
Igencsak sikeres idényt zár 2013-ban a magyar vízilabdasport, amelynek élcsapatai közül a férfiválogatott világbajnok, a női nemzeti együttes pedig bronzérmes lett a nyári, barcelonai vb-n.
2013.09.10 19:29MTI
Akárcsak gárdáik tagjai, a két szövetségi kapitány, a háromszoros olimpiai bajnokból szakvezetővé előlépett, s már nyitóidényében is nagy diadallal jelentkező Benedek Tibor, továbbá a tavaly Eb-harmadik és londoni olimpiai negyedik hölgytársulat irányítója, Merész András is Beck Györgytől, a sportági szövetség (MVLSZ) társelnökétől vehetett át ajándékot munkája elismeréseképpen a kedd esti MVLSZ-ünnepségen.
A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében jelen volt Fábián László sportigazgató, aki beszédében kiemelte, hogy a vízilabda a zászlóshajója, az egyik legsikeresebb ágazata a magyar sportnak. Az ünnepségen ajándékot vehettek át az Universiádén remeklő csapatok, az egyetemisták-főiskolások júliusi, kazanyi világversenyén aranyérmes férfi- és másodikként végzett női együttes vezetői és tagjai.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
- 14:09 NAV: magasabb összegű családi kedvezmény július 1-jétől
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06