Vb-selejtező előtt
Magyar után török - a románok kevésbé pörögtek rá
A románok döntetlen esetén is előnyben maradnak ellenfeleikkel szemben, az utolsó két mérkőzésen ugyanis a kevésbé esélyes Andorra és Észtország lesz az ellenfelük.
2013.09.10 04:24MTI
Fotó: ma.hu
A román-török világbajnoki selejtezőmérkőzésre egyelőre csak mintegy 15 ezer jegy kelt el, ezért a Román Labdarúgó Szövetség hétfőn felhívást intézett a szurkolókhoz, hogy minél többen látogassanak ki az összecsapásra. A kedd esti bukaresti találkozó sorsdöntő lehet a román válogatott számára, mert ha Victor Piturca csapata a török válogatott ellen is nyer a magyarokkal szembeni, pénteki 3-0-s győzelem után, akkor szinte biztosan megszerzi a pótselejtezőt érő második helyet a csoportban.
A románok döntetlen esetén is előnyben maradnak ellenfeleikkel szemben, az utolsó két mérkőzésen ugyanis a kevésbé esélyes Andorra és Észtország lesz az ellenfelük. A román szövetség a hétfői közleményben emlékeztet arra, hogy a Magyarország elleni meccsen sokat számított a mintegy 41 ezer szurkoló biztatása, ezért lenne fontos, hogy a következő találkozón is legalább ennyien legyenek jelen. A kedd esti találkozót is az 55 ezer férőhelyes bukaresti Nemzeti Arénában rendezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


