Román-magyar
Külügyminisztérium: a szurkolók tartsák be a román törvényeket!
A magyar Külügyminisztérium elvárja minden Romániában tartózkodó magyar futballszurkolótól, hogy sportszerűen buzdítsa a magyar válogatottat és tartsa be Románia törvényeit.
2013.09.06 18:20MTI
A Külügyminisztérium péntek délutáni, közleményében hangsúlyozza azt is, hogy elvárják a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, hogy kísérje és védje meg a magyar szurkolókat, illetve azonosítsa be azokat, akik rendbontást vagy törvénytelenséget követnek el.
"A román hatóságoktól pedig azt várjuk el, hogy törvényesen es csak azokkal szemben járjanak el akik valóban kihágást követnek el. Elvárjuk, hogy tartózkodjanak bármiféle nemzetiségi megkülönböztetéstől" - fogalmaz a közlemény.
Péntek délután Bukarest történelmi belvárosában összecsapott a csendőrökkel a magyar szurkolók egy csoportja, később a szurkolói különvonaton utazó szurkolók is dulakodásba keveredtek a csendőrökkel. Mindkét esetben gumibotozással, könnygáz bevetésével, a szurkolók elszállítása után állították helyre a rendet.
Más helyszíneken román szurkolók bántalmaztak magyarokat. A történelmi városrészben történt incidensnél a román hírtelevíziók élő közvetítéséből az látszott, hogy Magyarország feliratú, egyforma fekete pólóba öltözött férfiak dulakodnak az őket gumibotozó román csendőrökkel. A számos sörözőnek otthont adó városnegyed utcáin a drukkerek székeket dobáltak, a csendőrség pedig könnygázt vetett be ellenük.
A szurkolói csoportot autóbuszokba terelték és elvitték a helyszínről. A csendőrség szóvivője szerint senki sem sérült meg, és sikerült helyreállítani a rendet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


