Román-magyar
Megtartotta utolsó edzését az Egervári-csapat
Péntek délelőtt megtartotta utolsó edzését az esti, románok elleni világbajnoki selejtező előtt a magyar labdarúgó-válogatott.
2013.09.06 14:26MTI
Egervári Sándor szövetségi kapitány ismertette a játékosokkal a kezdőcsapatot, amelyet azonban csak közvetlenül a 20 órakor kezdődő találkozó előtt hoz majd nyilvánosságra.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a reggeli után az együttes a Steaua régi stadionja felé vette az irányt, a megérkezést követően a szakvezető kihirdette a kezdő 11-et, majd egy utolsó taktikai megbeszélésen ismertette mindenkivel a feladatát, illetve a szokásosnál hosszabban beszélt a bukaresti találkozó jelentőségéről.
A délelőtti átmozgatáson minden játékos fakultatív módon vett részt, voltak, akik ügyességi játékot, célba rúgó versenyt rendeztek, mások a kapura lövéseket gyakorolták. Közben a technikai értekezleten hivatalossá vált, hogy a hazaiak sárga szerelésben, a magyarok pedig piros-fehér-zöld színösszeállításban lépnek pályára. Az ebédet követően csendes pihenőt tartanak a kerettagok, azt követően pedig elindul a csapat a meccs helyszínére, a Nemzeti Arénába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


