Egerszegi Krisztina lesz a díszvendég
Balaton-átúszás: jövő szombaton 27-edszer
Egerszegi Krisztina lesz a díszvendége a jövő szombati, 27. Coca-Cola Balaton-átúszásnak, amelyre jó idő esetén 10 ezer indulót várnak.
2008.07.16 15:10MTIA révfülöpi labdarúgópályán reggel 7 órától 13:30-ig lehet jelentkezni, az első próbázó - a kötelező orvosi vizsgálat után - 8 órakor vághat neki az 5,2 km-es távnak. A nevezési díj 3800 forint. Szántó László főszervező az esemény sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a világon egyedülálló megmérettetés legfontosabb szempontja a biztonság, erről 1500 fős rendezői csapat gondoskodik.
Az úszók biztonságát 160-180 vitorlásból, kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó biztosítja a balatonboglári célig. A 14 éven aluliak csak kísérettel úszhatják át a tavat. Az indulók a vonalkódos karkötő segítségével tudhatják meg idejüket, a célban pedig egyedi emblémával ellátott pólót kapnak.
Az ismertebb próbázók között ezúttal is rajthoz áll két profi ökölvívó, a világbajnok Erdei Zsolt, illetve Balzsay Károly. Az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina pedig jelenlétével emeli az esemény rangját. A szervezők a jövő csütörtöki időjárás-jelentés ismeretében döntenek az esetleges halasztásról. A boglári Platán strandon változatos programok, koncertek szórakoztatják az indulókat és az érdeklődőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


