Megállás nélkül is sikerült!
Mányoki Attila hosszábban átúszta a Balatont!
Mányoki Attila hosszában, megállás nélkül átúszta a Balatont. A hajóútvonalak miatti elterelésekkel több mint 80 kilométeres távot 25 óra 32 perc alatt teljesítette - tájékoztatta Szász Péter, a főszervező Zalaszám Informatika Kft. ügyvezetője az MTI-t vasárnap.
2008.07.06 19:00MTIA partot érő Mányoki Attila a távirati irodának elmondta: az egész távot borzasztó nehéz volt teljesítenie, mert már az elején viharos szélben kellett haladnia.
Az éjszakai hideg nem zavarta, mert a víz kellően meleg volt. Jelenleg leginkább pihenésre, fekvésre vágyik, de pillanatnyilag a média kíváncsiságát kell kielégítenie. Úgy fogalmazott: élete legnagyobb teljesítményét hajtotta végre.
A szervezők és a hosszútávúszó tudomása szerint a Balatont eddig ennyi idő alatt még senki nem úszta át hosszában, egyhuzamban.
Az egyetlen úszó, akiről hírt adtak, a mozgáskorlátozott Szénási Ferenc volt, aki 1961-ben 39 óra alatt teljesítette a távot, de arról nem szól a dokumentáció, hogy megállt-e úszás közben.
Mányoki Attila szombat délután 14:13-kor rajtolt Balatonkeneséről, és vasárnap 15:45-kor ért célba Keszthely városi strandjánál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


