Elmaradtunk az elvárásoktól
Cselgáncs-vb - Pánczél: nem értük el céljainkat
Az előzetesen megfogalmazott elvárásokhoz képest elmaradt a magyar csapat teljesítménye a Rio de Janeiróban zajló cselgáncs-világbajnokságon, legalábbis Pánczél Gábor, a szövetség szakmai alelnöke szerint.
2013.09.01 04:01MTI
MTI
"Részemről egy érem és egy pontszerző hely volt a cél, azaz nem sikerült megfelelni az elvárásoknak. Nagyon nehéz volt ez a vb, és nekünk nem jött ki a lépés" - kezdte összegzését a Kossuth Rádiónak. "Ez a világbajnokság nehezebb, mint az olimpia, mert itt súlycsoportonként egy-egy erősebb országból két versenyzővel is lehet találkozni, emellett az olimpián a sorsolás is másként megy. Hiba lenne temetni a magyar dzsúdót, a csapat gerince továbbra is nagyon erős, és a következő versenyeken bizonyítani fogja, hogy van helye a világ élmezőnyében."
A KSI trénere kifejtette, az edzőknek értékelniük kell versenyzőik munkáját, hogy hol hibáztak, és írásban el kell juttatniuk a szövetségnek, amely kiértékeli azokat, és iránymutatást ad a folytatáshoz. A magyar dzsúdó sajátossága a jövőben sem változik, azaz minden versenyző a saját klubjában készül, és nem várható központosítás.
"A sokszínűség és a tagoltság a sport ereje, nálunk sok kis klub van, ezeknek a megerősítése a cél. A centralizálással csak leszűkítenénk a kört, és aki nem tud oda bejutni, az lemorzsolódik. Fontos, hogy sok helyen legyünk sok emberrel."
A 2016-os, szintén Rióban sorra kerülő olimpiára vonatkozóan Pánczél Gábor elmondta, akkor két érem és két pontszerző hely megszerzése lesz a célkitűzés.
A 14 tagú delegáció a 90 kilogrammos Tóth Krisztián révén egy ötödik hellyel tér haza Brazíliából, így 2005 óta ez volt az első érem nélküli világbajnokság a magyarok számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


