Jól megy a férfi kardverseny
Vívó-vb: három magyar a főtáblán
A négy magyar induló közül három sikeresen feljutott a 64-es táblára a budapesti vívó-világbajnokság férfi kardversenyében.
2013.08.05 13:23MTI
Fotó: MTI
Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron a világranglistán elfoglalt második helyének hála - a rangsor élcsoportjában álló további 15 vívóval együtt - kiemeltként nem vívott a hétfői selejtezőben.
A magyarok közül a csoportküzdelmek során Gémesi Csanád szerepelt a legjobban, ő öt győzelmet aratott és csak egy asszót vesztett el, úgyhogy az első szakaszt követően közvetlenül felkerült a főtáblára.
Ugyanez sikerült később Szatmári Andrásnak is, aki négy gőzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, majd a legjobb 64-be jutásért vívott párharcban magabiztosan, 15-4-re múlta felül a kínai Vu Csiét.
A negyedik magyar, Iliász Nikolász ugyanakkor nem vívhat majd a folytatásban, mert a csoportban elért három győzelme és két veresége után a direkt kieséses szakaszban 15-12-re kikapott a francia Nicolas Rousset-től. Kettejük asszóját sokan követték a pást körül, s a szurkolók azt láthatták, hogy Iliász az elején egyáltalán nem találja a távolságot és a ritmust, ennek következményeként pedig a francia elhúzott 7-0-ra.
Innen már szinte lehetetlennek tűnt fordítani, a magyar kardozónak azonban majdnem sikerült. Az egyperces szünet után, 8-1-es állásról felzárkózott 13-12-re, az utolsó két tust viszont megint Rousset adta, így Iliász számára véget ért az egyéni verseny. A férfi kardozók szerdán vívnak meg az érmekért és a helyezésekért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


