Könnyed úszással
Vizes vb: Gyurta, Bernek és Balog is elődöntős
A címvédő és olimpiai bajnok Gyurta Dániel könnyed úszással mutatkozott be a barcelonai vizes világbajnokságon, melynek csütörtöki előfutamaiból biztosan jutott az esti elődöntőbe 200 m mellen.
2013.08.01 11:22MTI
Gyurta Dániel (Fotó: MTI)
Verrasztó Evelyn csak kevéssel ugyan, de kiszorult az esti elődöntőből 100 m gyorson. Utóbbit szólították először a rajtkőre a kvartettből, s bár igyekezett, összesítésben - 55.08 másodperces idővel - be kellett érnie a 17., vagyis már kiesést jelentő pozícióval.
"A szokásos pech most is utolért, pedig reggel még nem úsztam jobban az idén ebben a számban - mondta az MTI tudósítójának. - Ha csak három századdal gyorsabb vagyok, tizenhatodikként még éppen továbbjutok, s akkor ma még egyet úszhattam volna. De bemelegítésnek a holnapi 200 hátra azért így is megfelelt."
A férfiak 200-as hátúszó versenyében mind Bernek Péter, mind Balog Gábor sikerrel vette a csütörtöki első akadályt. "Századra ennyit beszéltünk meg edzőmmel, Turi Györggyel - mondta az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek, aki 1:57.20 perc alatt teljesítette a távot, ezzel pedig negyedikként lépett tovább. - A londoni olimpián gyengébben kezdtem, most ez első úszásnak megfelelt, este azonban sokkal több kell."
A tizedikként továbbjutott Balog örült az 1:57.98-as teljesítményének: "Jól esett a verseny, az egyéni csúcsomtól egy másodperccel maradtam el, ami ilyen korai órán biztató. Életem harmadik legjobbját úsztam most, az elődöntőben igyekszem még jobb lenni."
A matinés programban utolsóként fellépő magyar a 200 méteres mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Gyurta Dániel volt, aki 2:10 percen belüli eredménnyel harmadikként biztosította helyét a legjobb tizenhat között. "Nem kellett igazán megnyomni az iramot, csak az volt a fontos, hogy ott legyek a simán továbbjutók között. Erős a mezőny, mindenki döntőbe akar kerülni, örülök, hogy így mutatkoztam be Barcelonában, s a 2:09.94 is rendben van" - nyilatkozta Széles Sándor tanítványa, akinek mesterét egészségi állapota miatt pár napja hazaküldték a vb-ről.
"Az, hogy Sanyi bá' hazament, nem befolyásol semmit, a teljesítményemet nem érinti. Ilyenkor már nincs igazán teendője az edzőnek, meg különben is, két másik segítőm itt maradt a szakmai stábból." - mondta az Újpest versenyzője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


