Cseh nem áll le...
Újabb két országos csúcs az úszó Ob-n
Cseh László 200 m pillangón, A Jövő SC-II. kerület pedig a női 4x100-as gyorsváltóban ért el országos csúcsot a Komjádi uszodában zajló úszó országos bajnokság péntek délelőtti döntői során.
2008.07.11 18:30MTICseh saját, tavalyi rekordját javította meg 1:56.56 percre. A Kőbánya SC világ- és Európa-bajnoka ezzel hatodik aranyérmét szerezte az ob-n - úgy, hogy nem állt rajthoz fő számában, 400 m vegyesen -, s valamennyit új magyar csúccsal.
A Jövő SC-II. kerület női 4x100-as gyorsváltója 3:48.35 perc alatt ért célba, ezzel a szintén a klub által tartott 2007-es rekordot írta át. Kiss László szövetségi kapitány azért is elégedett volt Cseh László teljesítményével, mert a reggeli órákban tudott kimagaslót nyújtani.
"A 200 m pillangó nagyszerűen szolgálta Laci felkészülését fő számára a 400 vegyesre. Köztudott, hogy az emberi szervezet inkább a délutáni időszakban képes csúcsteljesítményre, ezért is jó hír, hogy országos csúccsal nyert. A versenyzők kezdenek ráhangolódni az olimpiai menetrendhez igazított délelőtti programra, hiszen már 11 magyar rekord dőlt meg. Cseh és a női 4x100-as váltó csúcsa mellett örvendetes, hogy Makány Balázs az előfutamban 50 mp-en belül úszott 100 m gyorson, valamint Dara Eszter jó ideje 100 m pillangón" - mondta a kapitány.
Eredmények, férfiak:
200 m pillangó: 1. Cseh László (Kőbánya SC) 1:56.56 p - országos csúcs (régi: Cseh, 2007.07.28, 1:57.13 p) 2. Kovács Norbert (Kőbánya SC) 1:59.31 3. Gercsák Balázs (A Jövő SC-II. kerület) 2:00.68
50 m mell: 1. Bodor Richárd (Pécs Városi SE) 28.61 mp 2. Gyurta Dániel (A Jövő SC-II. kerület) 28.97 3. Financsek Gábor (Pécs Városi SE) 29.06
1500 m gyors: 1, Kis Gergő (Rája 94 ÚK) 15:36.31 p 2. Gercsák Csaba (A Jövő SC-II. kerület) 15:44.56 3. Gercsák Balázs (A Jövő SC-II. kerület) 15:48.85
Eredmények, nők:
50 m hát: 1. Szepesi Nikolett (Kőbánya SC) 29.16 mp 2. Dobár Éva (A Jövő SC-II. kerület) 29.78 3. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-II. kerület) 30.01
400 m gyors: 1. Mutina Ágnes (A Jövő SC-II. kerület) 4:12.47 p 2. Hosszú Katinka (Bajai Spartacus VSC) 4:15.39 3. Nagy Réka (A Jövő SC-II. kerület) 4:19.60
4x100 gyors: 1. A Jövő SC-II. kerület 3:48.35 p - országos csúcs (régi: Jövő SC, 2007.07.28., 3:50.59) 2. Kőbánya SC 3:59.09 3. BVSC 4:04.53

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06