Vizes vb
Hosszú és Jakabos döntős 200 méter vegyesen
Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a 200 méteres vegyesúszás döntőjébe a barcelonai vizes világbajnokságon. A hétfői finálé résztvevője lesz a nyolcadik legjobb eredményt elérő Jakabos Zsuzsanna is.
2013.07.28 19:23MTIHosszú a délelőtti 2:08.45 perces idejénél valamivel lassabban úszott délután, de a 2:08.59 is a legjobb volt, nem csupán a második futamban, hanem a teljes 16 fős elődöntős mezőnyt tekintve is. A második helyezett kínai Je Si-vent több mint fél másodperccel előzte meg.
"Az biztató, hogy egy nap kétszer is ilyen jó időt mentem, vagyis a 2:08-at biztosan tudom - mondta Hosszú Katinka. - Viszont nyilván a kínai is tartalékolt, s nem tudni, mennyit. Igaz, én sem hajtottam meg annyira a végét. Maga az úszásom nekem nem tetszett, mindent elrontottam technikailag, amit csak lehetett, a rajtot, a fordulókat. A döntőben ezt nem engedhetem meg magamnak..."
Jakabos az első elődöntős futamban úszott, amelyben a harmadik helyen végzett 2:11.21-gyel, a délelőtti 2:12.31-en jelentősen faragva.
"Ez bizony kicsit nehezebb volt, mint reggel, kiúsztam magam... A futambeli harmadik helynek, s még inkább annak, hogy bejutottam a döntőbe, viszont nagyon örülök" - összegzett Jakabos.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06