Jól szerepelt a magyar szumós
Világjátékok: Kalmár István ezüstérmes, de öröme nem lehet felhőtlen
A magyar szumóbirkózó Kalmár István szombaton hajnalban ezüstérmes lett a nem olimpiai sportágak IX. Világjátékán a kolumbiai Caliban.
2013.07.27 09:54MTI
A 115 kilogrammos szumós öröme azonban nem lehet felhőtlen, mivel az elődöntő után Achilles-ín-szakadást szenvedett, így hosszú kihagyás vár most rá.
A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a szerint magyar csapat első érmese úgy lett második, hogy - mivel a döntőre már nem tudott kiállni - gyakorlatilag senkitől sem kapott ki a Caliban zajló világversenyen. A női nehézsúlyúaknál Makai Erika közel volt az éremhez, végül ötödikként zárt.
A nem olimpiai sportágak legnagyobb nemzetközi eseménye pénteken kezdődött, száz ország versenyzői vesznek részt rajta. A megnyitón beszédet mondott Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki a sport tisztaságára, a sportszerűségre és a toleranciára hívta fel a figyelmet.
Az augusztus 5-éig tartó seregszemlén hazánkat 12 sportágban 58 sportoló képviseli. Legutóbb, négy évvel ezelőtt, Tajvanon a magyar sportolók két arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek a Világjátékokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06