Épp nyaralás alatt
Friss Európa-bajnokot igazolt a Real Madrid
A spanyol La Ligában szereplő Real Madrid pénteken hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a szintén spanyolországi Real Sociedad 23 éves középpályását, Asier Illarramendit.
2013.07.13 01:14ma.huA védekező specialista játékos a nyári U21-es Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett a spanyol válogatottatl, az együttesnek alapembere volt. A mögöttünk hagyott szezonban a Sociedadnál is komoly feladatokat kapott Philippe Montaniertől, nem véletlen tehát, hogy felhívta magára a figyelmet.
Pontosan nem lehet tudni, mennyit is fizettek a „királyiak” a játékosért, de minimum 30 millió euró plusz egyéb juttatásokról van szó. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy meddig kötelezte el magát a fiatal tehetség a fővárosiaknál, öt vagy hat évre.
Ez azonban kevésbé foglalkoztatja most Illarramendit, aki nagyon örül a lehetőségnek, melyet nem is igazán tudott volna visszautasítani.
„Csak a nyaralásom idején értesültem arról, hogy szemet vetett rám a Real Madrid, de csak az ügynökömmel kommunikáltam erről” – mondta a középpályás, aki évi 2.5 millió eurót is kereshet. „Beszéltem a hozzám közel állókkal, és arra jutottunk, hogy ez egy egyedi és ellenállhatatlan ajánlat. Mindig is szimpatizáltam az együttessel, és bár egy kicsit nehezen hoztam meg a döntést, de jól cselekedtem”
„Tizenkét éve vagyok már a Sociedadnál, nem volt könnyű a döntés. Szeretnék köszönetet mondani a vezetőknek, az edzőknek az utánpótlás együtteseknél, csapattársaimnak, mindenkinek a legjobbakat kívánom.”
Illarramendi a Real Madrid negyedik szerzeménye Carlos Casemiro, Isco és Daniel Carvajal után.
A „királyiak” új igazolását a Sociedad próbálta magánál tartani még egy évig, nagyobb fizetést kínált neki, de nem tudta meggyőzni. Pedig Carlo Ancelotti legénységéhez hasonlóan a baszk középcsapat is a Bajnokok Ligája küzdelmeiben kezdheti meg az európai kupaszezont, és ha sikerrel veszi az utolsó selejtezőkört, ott lesz a főtáblán is.
A legjobb amerikai sport akciók igénybevételéhez kövesse a hivatkozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06