Több mint félmillót ért nekik
Jól járt a Videoton az EL-szerepléssel
A Videoton 1 870 695 eurót (azaz mintegy 550 millió forintot) kapott az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) az előző idénybeli Európa Liga-szerepléséért.
2013.07.23 19:16MTI
Az UEFA kedden hozta nyilvánosságra az EL-, illetve a Bajnokok Ligája főtábláján érdekelt klubok díját. A fehérvári klub főtáblás volt az Európa Ligában, ezért alanyi jogon 1,3 millió euró járt, ehhez jött még a teljesítménybónusz (a Videoton esetében két győzelemért 400 ezer euró), valamint az adott ország televíziós piaci értéke (170 695 euró).
Tekintettel arra, hogy a székesfehérvári csapat idén már a selejtezőben kiesett, e tekintetben jelentős veszteséggel számolhat. Az EL-ben 209 milliót eurót osztott szét az UEFA, a győztes Chelsea ebből 10,7 milliót kapott. A BL-ben sokkal nagyobb pénzek szerepelnek, a teljes összeg 904,6 millió euró. A legtöbbet ebből a Juventus kaszálta - 65,3 milliót -, noha már a negyeddöntőben elvérzett.
Ez az olasz televíziós piac értékének köszönhető, ami önmagában 44,8 milliót ért a torinói klubnak. A győztes Bayern München 55, a döntős Borussia Dortmund 54,1 milliót kapott. Az AC Milan 51,4, a Real Madrid 48,4, a Barcelona 45,5, a Paris Saint-Germain 44,7, míg a Manchester United 35,5 millió euróval lett gazdagabb.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


