Hegyi menet
Tour de France - Hazai siker az egyik legnehezebb szakaszon
Christophe Riblon győzelmével ért véget a 100. Tour de France országúti kerékpáros körverseny egyik legkeményebb, 18. szakasza, amelyen a mezőnynek kétszer kellett megmásznia a legendás L'Alpe d'Huez-i emelkedőt.
2013.07.18 18:07MTI
MTI
Összetettben a brit Chris Froome tovább növelte előnyét, ugyanis közel egy perccel előbb ért célba, mint a második spanyol Alberto Contador, így már több mint öt perccel vezet a kétszeres bajnok spanyol riválisa előtt.
A Gap és L'Alpe d'Huez közötti 172,5 km-es etapon a győztes egy szökevénycsoportból került ki, amelyből mindössze hárman értek fel a célba az összetett legjobbjai előtt. Az etapsikerért elsősorban ketten voltak nagy harcban, az amerikai Tejay van Garderen nagyon hosszú ideig az élen haladt az utolsó kaptatón, de pár kilométerrel a cél előtt elfogyott az ereje, így Riblon 2 kilométerre a céltól utolérte és maga mögött hagyta.
Az összetett élmezőnyéből Froome korai ritmusváltását Contador nem tudta követni, így lemaradt. Később az éllovasnak is gondjai támadtak, s ezt kihasználva a szintén spanyol Joaquim Rodríguez és kolumbiai Nairo Quintana több mint egy percet "adott" a britnek, akinek előnye azonban így is 5:11 percre nőtt. Quintana feljött a harmadik helyre összetettben.
Pénteken a Le Bourg-d'Oisans - La Grand-Bornand közötti 204,5 km-es etap vár a mezőnyre. A viadal vasárnap zárul
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


