Doppingellenőrzésen buktak
Nyomozás indult a lebukott sprinterek ellen
Az olasz rendőrség nyomozást indított a doppingellenőrzésen lebukott két jamaicai sprinter, Asafa Powell és Sherone Simspon ellen.
2013.07.16 16:13MTI
Asafa Powell (Fotó: MTI)
A rendőrök hétfőn tartottak házkutatást a jamaicaiak Lignano Sabbiadoróban található edzőtáborában. Akkor több szert is lefoglaltak, ám hétfőn még csak annyit közöltek, hogy az anyagokat elküldték bevizsgálásra, s még nem indítottak nyomozást, őrizetbe vételre sem került sor.
Kedden délután aztán bejelentették, hogy Powell, Simpson és erőnléti edzőjük, a kanadai Christopher Xuereb ellen is eljárást indítanak az olasz doppingtörvény megsértése miatt. Az udinei ügyészség a törvény tiltott szer birtoklására vagy használatára vonatkozó passzusa alapján kezdeményezte a nyomozást.
A váltóban egyaránt olimpiai bajnok vágtázók a júniusi, jamaicai bajnokságon adtak pozitív mintát, mindkettejüknél a serkentők közé tartozó oxilofrint találtak az ellenőrök. Menedzserük, Paul Doyle korábban úgy nyilatkozott: meggyőződése szerint Xuereb a felelős azért, hogy a sportolók szervezetébe tiltólistás anyag került.
Powell és Simpson pedig még vasárnap adott ki közleményt, s egyaránt hangsúlyozták, hogy ők tudatosan sohasem doppingoltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


