Az 1000 méteres kajaknégyesek kezdenek
Holnaptól kajak-kenu válogató - tét: a vb-csapatba kerülés
Az 1000 méteres férfi kajaknégyesek küzdelmével már szerdán délután megkezdődik Szegeden a kajakosok és kenusok idei második válogatója, amelyen a világbajnoki csapatba kerülés lesz a tét.
2013.07.16 15:35MTI
Az év lefontosabb viadalára augusztus 29. és szeptember 1. között kerül sor a németországi Duisburgban. A nyitónapi egy döntő után csütörtökön négy, pénteken nyolc, a szombati zárónapon pedig tíz döntőt rendeznek a Maty-éren.
Azok az egységek, amelyek a május végi első válogatón győztek, 1-0-ra vezetnek, s ha esetleg most kikapnak, különversenyre, úgynevezett szétlövésre kerül majd sor a két érintett hajó között, várhatóan még a hét végén.
Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére azt mondta, a női kajaknégyes, akárcsak tavaly, az olimpiai diadalt megelőzően, ezúttal is az egyes és páros teljesítmények alapján áll majd össze, azaz a júniusi, portugáliai Európa-bajnokságon magabiztos teljesítménnyel győztes Kárász Anna, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kvartett nem élvez védettséget. Így a londoni sikerben részes Szabó Gabriellának és Zur-Fazekas Krisztinának is van még esélye a vb-csapatba kerülésre, noha a kontinensviadalról mindketten lemaradtak.
A válogató programja:
szerda:
férfi K-4 1000 m, döntő 17.00
csütörtök:
elő- és középfutamok 9.00, döntők 15.00
péntek: elő- és középfutamok 9.00, döntők 15.00 (női K-2 500 m döntő 9.35)
szombat:
elő- és középfutamok 9.00, döntők 14.00
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06