Legenda
Hingist beiktatták a tenisz Hírességek Csarnokába
Ünnepélyes keretek között beiktatták a tenisz Hírességek Csarnokába szombaton az ötszörös Grand Slam-győztes, korábbi világelső Martina Hingist.
2013.07.15 03:29MTI
A 32 éves svájci ex-játékos az egyik legfiatalabb, aki a patinás társaság tagja lett: korábban Tracy Austint 30, Björn Borgot 31, Hana Mandlikovát pedig szintén 32 éves korában érte ez a megtiszteltetés.
Az egykori Csehszlovákiában született Hingis - aki a legendás Martina Navratilova után kapta a keresztnevét - 1993-ban, a Roland Garroson tette le a névjegyét, miután mindössze 12 évesen diadalmaskodott a juniorok között. Két héttel 14. születésnapja előtt lépett be a profik táborába, s később számos, életkorra vonatkozó rekordot megdöntött.
Hingis GS-tornán ötször győzött, 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben az Australian Openen, 1997-ben Wimbledonban és a US Openen, a világranglistát pedig összesen 209 hétig vezette. Párosban is nyert GS-versenyeket, de sérülései miatt nagyon korán, már 22 esztendősen vissza kellett vonulnia. Négy évvel később ugyan megpróbálkozott a visszatéréssel, de rövidesen ismét befejezte a pályafutását, miután - kokainnal - pozitív lett a doppingtesztje. Tagadta, hogy kábítószerrel élt volna, de visszavonult, s nem harcolt eltiltása ellen.
Hingis mellett ezúttal még a dél-afrikai Cliff Drysdale, az amerikai Charlie Pasarell, a román Ion Tiriac és a 94 éves ausztrál Thelma Coyne Long lett tagja a sportág halhatatlanjainak.
Az 1955-ben létrehozott tenisz Hírességek Csarnoka az egyesült államokbeli Newportban található.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06