Újjáalakulnak
Két szupersztártól is megvált a Boston Celtics
Két veterán szupersztártól, Kevin Garnett-től, és a klubot karrierjének kezdete, azaz 1998 óta szolgáló Paul Pierce-től is megvált az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Boston Celtics.
2013.06.29 16:15MTI
A két kosaras - Jason Terryvel egyetemben - a Brooklyn Netshez kerül, a Boston cserébe Kris Humphries, Gerald Wallace és Keith Bogans játékjogát, valamint a 2014-es, a 2016-os és a 2018-as amatőrbörzén felhasználható választási jogot kapta meg.
A 37 éves Garnett - akit 2004-ben a liga legértékesebb játékosának (MVP) választottak - 2007-ben a Minnesota Timberwolvestól szerződött a nagy múltú, ám akkoriban gyengén szereplő Bostonhoz, mellette az azóta már idén a Miami Heattel bajnok Ray Allen is csatlakozott a csapathoz.
A "hűséges" Pierce-szel kiegészülve így összeállt a "nagy hármas", amely rögtön - 1986 után először és mindeddig utoljára - bajnoki címhez segítette az együttest. A szupertrió 2010-ben is fináléba jutott, ám ott elbukott a Los Angeles Lakersszel szemben.
A két sztár távozását előrevetítette, hogy az együttes vezetőedzője, Doc Rivers - aki 2004 óta ült a kispadon - a napokban a Los Angeles Clippershez távozott. Ez az üzlet gyakorlatilag azt jelenti, hogy Bostonban teljesen új csapat épül, ami jó néhány évig eltarthat, erről Tim Hardaway, a címvédő és keleti főcsoportrivális Miami megfigyelője azt mondta: "A Boston miatt többé már nem kell aggódnunk."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06