Vívó Eb
Elődöntőbe vívta magát a női párbajtőrcsapat
Elődöntőbe jutott a Szász Emese, Révész Júlia, Antal Edina, Budai Dorina összeállítású magyar női párbajtőrcsapat a zágrábi vívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján.
2013.06.21 12:41MTI
Az egyéniben bronzérmes Szász vezette válogatott a 16 között Svájc legjobbjaival találkozott és a papírformának megfelelően könnyed, 45-28-as győzelmet aratott.
A negyeddöntőben az ukránok következtek, akik ellen végig kiélezett meccset vívott a csapat. Az első három pár után négy tus volt Kovács Iván vezetőedző együttesének hátránya. A folytatásban Révész remek vívással egyenlített, majd ezt követően egy-két tus volt az ukrán előny az utolsó asszóig. Ott Szász lépett pástra, s hiába állt 25-27-re is, végül egészen kiemelkedő produkcióval, gyönyörű egylámpás találatokat elérve 40-31-es győzelemre vezette a csapatot.
Az elődöntőben a magyarok a világbajnok románokkal találkoznak, akik meglepetésre csak óriási csatában, az egyéni győztes Ana Branza által az utolsó asszóban mínusz négyről felállva verték 44-43-ra a svédeket.
A nap másik számában a férfi kardcsapat a nyolcaddöntőben 45-34-re verte a spanyolokat.
Eredmények:
Női párbajtőr, csapat:
A 16 között:
Magyarország-Svájc 45-28
Negyeddöntő:
Magyarország-Ukrajna 40-31
Észtország-Oroszország 32-31
Olaszország-Németország 30-25
Románia-Svédország 44-43
Férfi kard, csapat:
A 16 között:
Magyarország-Spanyolország 45-34
Kapcsolódó írások:
- Szász Emese bronzérmes!
- Szász győzött a magyar-magyar nyolcaddöntőben
- Jobban finiseltek a svájciak - ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat
- Vívó Eb, női tőr: megvan a bronzérem!
- A női tőrcsapat "csak" a bronzért mérkőzhet
- Az aranyért vívhat a férfi párbajtőrcsapat!
- A legjobb négy között a férfi párbajtőrözők és a női tőrcsapat is!
- Vívó Eb: Knapek Edina a legjobb nyolc között!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06