A hölgyek továbbmentek
Csoportmásodik a női válogatott, a hollandok következnek
A második helyet szerezte meg négycsapatos csoportjában a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolországi Eb-n, miután a hétfői zárófordulóban 7-7-re végzett a görögökkel. A keddi folytatásban a hollandokkal játszik a Godova-csapat a legjobb négy közé jutásért.
2008.07.07 19:55MTIMiután az olaszok - akikkel a magyar csapat 4-4-et játszott a nyitókörben - a görögök és a franciák legyőzésével biztosították maguknak a csoportelsőséget, Stieber Mercedeséknek már egy döntetlen is elegendőnek ígérkezett a második helyhez.
Ám a franciák elleni gyengélkedés feledtetése végett is nyerni akartak a lányok a hellének pólós hölgykoszorújával szemben. Ehhez képest két "ellengóllal" indult a meccs, majd - miután három magyar emberelőny is kimaradt - újabb találattal 3-0 lett "oda".
Már a második negyed is szinte teljesen lepergett, amikor végre megtört a jég: a csapatkapitány Stieber Mercedes lövése a jobb felső sarokban kötött ki (1-3). Viszont innentől fogva is maradt a hol két (2-4), hol háromgólnyi (2-5, 3-6) különbség, amikor a küzdőképességhez nagy nehezen eredményes játék is társult: Valkay Ágnes két bombája után Primász Ágnes (4-6), Pelle Anikó (5-6) is pontosan célzott.
A mérkőzés színvonala kevésbé nőtt, az izgalmak annál inkább terebélyesedtek, főleg azt követően, hogy a negyedik negyed görög góllal rajtolt (5-7), kezdett reménytelenné alakulni a helyzet, de a magyar együttes nem adta fel, s az akaraterőt ezúttal méltányolta a sors: Sieber, majd befejezésképpen Primász is eredményes volt, így a csoportkört döntetlennel zárta a csapat, ami a második pozíciót jelentette számára.
Godova Gábor szövetségi kapitány: "Úgy gondoltam, hogy ha átesünk a tűzkeresztségen, azaz végre sikerül belőni az első gólunkat, vissza fogunk jönni a meccsbe, s nem kapunk ki. A vesztes állásból elért döntetlen azért is fontos a számunkra, mert a görög válogatott csoportellenfelünk lesz a pekingi olimpián is, és jó, ha az marad meg bennük Málagából, hogy rossz játékunk ellenére se tudnak legyőzni minket."
Eredmény, B csoport, 3. forduló: Magyarország-Görögország 7-7 (0-2, 1-1, 4-3, 2-1) a góldobók: Valkay, Stieber, Primász 2-2, Pelle 1, illetve Moraitidu 3, Kozompoli 2, Rubeszi, Oikonomopulu 1-1
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


