"Ez volt az én olimpiám"
Vívó Eb: Hormay aranyérmes
Hormay Adrien aranyérmet szerzett a női párbajtőrözők egyéni versenyében a Kijevben zajló vívó Európa-bajnokságon. A döntőben 15-10-re nyert a román Ana Branza ellen.
2008.07.07 07:39MTI
fotó: MTI
Hormay már azzal is élete legnagyobb egyéni sikerét érte el, hogy bejutott a döntőbe. A világranglistán - a vasárnapi viadalt megelőzően - csak a 45. helyet foglalta el, így mindenképpen a rangsorban harmadik riválisa volt a finálé esélyese. Az első tust a román adta, de a magyar vívó innentől kezdve alaposan belelendült.
Előbb szép egylámpás találatokkal 4-2-re ellépett, majd egy együttes találat után az első három perc végén 5-3-ra vezetett. A második háromperces szakasz is egy Hormay-találattal indult, ám erre Branza duplán is válaszolt. Hogy mégsem lett 6-5 az állás, arról a videó "gondoskodott", Hormay ugyanis Branza második tusa után ellenőrzést kért, és ezt követően elvették a román találatát.
Branza ettől bedühödött, gyorsan adott is egy tust, majd újabb együttes találatot követően Hormay 7-6-os vezetésénél következett a mérkőzés harmadik harmada. Ez újfent egy csodálatos magyar támadással kezdődött (8-6), majd együttes szúrás után 9-7 állt a táblán, azaz Branzának mindenképpen támadnia kellett, hiszen az idő az ekkor két tussal vezető Hormaynak dolgozott, aki nem is veszítette el a türelmét. Egy újabb egylámpás tus után 10-7-re lépett meg a magyar, majd az innen következő együttes találatok már egyértelműen az ő malmára hajtották a vizet (12-9).
Hogy Branza végképp megjegyezze Hormay nevét, arról az újabb tus gondoskodott, majd egy ismételt együttes találatot követően már 14-10 volt az állás. A vége egy szép magyar találat és 15-10-es Hormay-diadal lett. "Kicsit bizonytalanul kezdtem a napot, de ahogy múlt az idő, úgy lettem egyre nyugodtabb és jutottam el az aranyéremig" - nyilatkozott az MTI-nek az újdonsült Európa-bajnok.
"A legnehezebb meccsem talán a német Duplitzer elleni összecsapás volt, mert ott egyáltalán nem én voltam az esélyes. Az elődöntőben az olasz és a fináléban a román lány ellen is azt éreztem, ahogy múlik az idő, fokozatosan elfáradtak, s ekkor jöttem én. Elnézve a mezőnyt, nagyon büszke és boldog vagyok, bár akkor lenne teljes az örömöm, ha ott lehetnék a pekingi olimpián. Ez azonban idén nem adatik meg, ezért ezt a győzelmet úgy fogom fel, hogy ez volt az én olimpiám."
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


