Lovassport-fogathajtás-Magyarország
Fogathajtó Vk: Teljes Dobrovitz-siker Vecsésen
A négyesek között a házigazda Dobrovitz-család sikerét hozta a vasárnap befejeződött Vecsés Kupa nemzetközi fogathajtóverseny.
2013.06.09 19:59MTIAz akadályhajtást az apa, Dobrovitz József várta az élről kevesebb mint egypontos előnnyel, de a fia, ifj. Dobrovitz József alaposan feladta neki a leckét, mivel szintidőn belül és hibátlanul hajtott. A 2004-ben csapatban világbajnok idősebb Dobrovitz ugyan szintén verőhiba nélkül fejezte be a zárószámot, de túllépte a limitidőt, az ezért kapott 1,68 hibapont pedig azt jelentette, hogy a fia az akadályhajtás mellett összetettben is győzött. A harmadik a német Daniel Schneiders lett.
A szépszámú közönség előtt és jó időben rendezett akadályhajtás pályájának nehézségéről mindent elmond, hogy a kettesek mezőnyében senki sem tudott hibátlanul hajtani. Ebben a számban összetettben végül Nagy Tibor végzett az élen Osztertág Márkot és a zárószámban legjobbnak bizonyuló Margitai Sándort megelőzve.
A végeredmény:
kettesek:
1. Nagy Tibor 129,96 hibapont
2. Osztertág Márk 131,31
3. Margitai Sándor 132,50
négyesek:
1. ifj. Dobrovitz József 133,38 hibapont
2. Dobrovitz József 134,20
3. Daniel Schneiders (német) 138,75
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06