Konföderációs Kupa
Xabi Alonso kimaradt a keretből
A szakvezető vasárnap este a spanyol szövetség honlapján hozta nyilvánosságra a névsort, amelyből a hátproblémákkal küzdő 31 éves Alonso mellett Javi Garcia és Benat Etxebarria maradt ki.
2013.06.03 11:29MTI
Három középpályás kihagyásával szűkítette 23 fősre a világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott keretét Vicente del Bosque szövetségi kapitány, aki Xabi Alonsót, a Real Madrid játékosát is mellőzi a júniusban sorra kerülő brazíliai Konföderációs Kupán.
A szakvezető vasárnap este a spanyol szövetség honlapján hozta nyilvánosságra a névsort, amelyből a hátproblémákkal küzdő 31 éves Alonso mellett Javi Garcia és Benat Etxebarria maradt ki.
A spanyolok először június 16-án, Uruguay ellen lépnek pályára a Konföderációs Kupán, amely a jövő évi világbajnokság főpróbájának tekinthető. A gárda addig Haiti és Írország ellen játszik barátságos, felkészülési mérkőzést az Egyesült Államokban, ahova kedden utazik el.
A spanyol keret:
Kapusok: Iker Casillas (Real Madrid), Victor Valdes (FC Barcelona), Pepe Reina (FC Liverpool)
Védők: Ignacio Monreal (Arsenal), Jordi Alba (FC Barcelona), Raul Albiol (Real Madrid), Gerard Pique (FC Barcelona), Sergio Ramos (Real Madrid), Cesar Azpilicueta (Chelsea), Alvaro Arbeloa (Real Madrid)
Középpályások: Andres Iniesta (FC Barcelona), Santi Cazorla (Arsenal), Sergio Busquets (FC Barcelona), Xavi Hernandez (FC Barcelona), Juan Mata (Chelsea), David Silva (Manchester City), Cesc Fabregas (FC Barcelona), Jesus Navas (Sevilla), Javier Martinez (Bayern München)
Csatárok: Pedro Rodriguez (FC Barcelona), David Villa (FC Barcelona), Fernando Torres (Chelsea), Roberto Soldado (Valencia)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


