Olaszország után is
Kamion Eb: Kiss Norbert ismét dobogóra állt!
A szombathelyi pilóta a Navarrában rendezett négy futam közül a vasárnapi elsőn a második pozícióból rajtolva másodikként ért célba, majd a nap második versenyén negyedik lett.
2013.06.03 10:55MTI
Fotó: MTI
A szezonnyitó olaszországi versenyhétvége után ismét dobogóra állt Kiss Norbert, az Oxxo Energy Truckrace Team pilótája a kamion Európa-bajnokság második, spanyolországi fordulóján.
A csapat tájékoztatása szerint a szombathelyi pilóta a hétvégén, Navarrában rendezett négy futam közül a vasárnapi elsőn a második pozícióból rajtolva másodikként ért célba, majd a nap második versenyén negyedik lett. A magyar istálló másik versenyzője, a mindössze 16 esztendős Major Benedek a sikeres olaszországi debütálás után újra pontot szerzett, a vasárnapi második futamon pedig az egy pontot érő 10. helyen ért célba.
A 26 pilótát felvonultató összetettben Kiss 46 ponttal 7., Major három ponttal 13. A magyar csapat a negyedik helyen áll két hétvége, azaz nyolc futam után.
A kamion Eb következő fordulóját június 15-én és 16-án rendezik a franciaországi Nogaróban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


