Papíron a legrosszabb szezon volt
Továbbra is Allegri vezeti az AC Milant
Az elmúlt hetekben a helyi lapok arról írtak, hogy Silvio Berlusconi klubelnök mással képzeli el a csapat jövőjét.
2013.06.03 10:50MTI
A korábbi hírekkel ellentétben Massimiliano Allegri marad az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Az elmúlt hetekben a helyi lapok arról írtak, hogy Silvio Berlusconi klubelnök mással képzeli el a csapat jövőjét, ám vasárnap egyeztetett a trénerrel, és a megbeszélésen a folytatás mellett döntöttek a felek.
"A kapcsolatunk Allegrivel mindig is kitűnő volt, a kölcsönös tisztelet és egyetértés jellemezte, s ez a jövőben is így lesz" - mondta Berlusconi.
A 45 éves Allegri a 2010/2011-es szezon előtt vette át a csapat irányítását, s rögtön az első szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett. A következő idényben a második helyen végzett együttesével a Serie A-ban, míg legutóbb a harmadik helyen zárt. Ez utóbbi ugyan papíron a legrosszabb szezonja volt a Milannal, mégis nagy sikernek tekinthető a bronzérem, mivel tavaly nyáron több kulcsjátékos is távozott, ezért az edzőnek több fiatal játékost is be kellett építenie a gárdába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


