"Az egyik legjelentősebb boksznemzet"

Kuba is beszáll a félprofi bokszbajnokságba

Kuba is beszáll a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség által szervezett, 500 ezer dollár összdíjazású félprofi csapatbajnokságába (World Series of Boxing).

2013.06.01 15:56MTI

Az országban 1962 óta nincs profi sport, így kiemelkedő lépés, hogy most hivatalosan is elkötelezte magát a WSB következő sorozatában való részvétel mellett. 

"Kuba az egyik legerősebb boksznemzet, részvétele a WSB-ben látványosnak ígérkezik" - lelkendezett Karim Bouzidi, a WSB főigazgatója a szerződés aláírása alkalmával. Alberto Puig, a kubai szövetség elnöke ígéretet tett arra, hogy a húsz legjobb bokszolót nevezi majd be, köztük olimpiai és világbajnokokat. 

A WSB-ben részt vevő ökölvívók havonta 1000 és 3000 ezer dollár közötti fizetést kapnak, ehhez jön a szereplésük alapján járó, 500 és 2000 dollár közötti prémium. A félprofi sorozat negyedik évadjának jelenleg kubai mellett mexikói, amerikai, argentin, olasz, német, azeri, ukrán, orosz, lengyel, algériai és kazah résztvevője van, utóbbi a címvédő.
 
A szezon végén egyéni megmérettetésre is sor kerül, kategóriánként a két legjobb csap össze, s a győztes kvótát szerez a 2016-os riói játékokra. A küzdelmek - a WSB történetében a következő szezontól először - a tíz olimpiai súlycsoportban zajlanak majd. 

A profik közül csak az indulhat a sorozatban, akinek még húsznál kevesebb pénzdíjas mérkőzése volt. Kubai bokszolók eddigi 67 érmet nyertek olimpiákon és 116 világbajnoki címet szereztek meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.