Döntés Fehérváron
Férfi kosár: egyenlített a Szolnok, bajnokavatás vasárnap
A címvédő Szolnoki Olaj hazai pályán legyőzte az alapszakaszgyőztes Alba Fehérvárt pénteken a férfi kosárlabda NB I döntőjének negyedik találkozóján, ezzel 2-2-re kiegyenlített, így a bajnoki cím a finálé vasárnapi, utolsó mérkőzésén dől el Székesfehérváron.
2013.06.01 03:32MTI
Fotó: MTI
A finálé negyedik felvonása triplaváltással kezdődött, amiből a címvédő Szolnok jött ki jobban, a sérült Sead Sehovicot nélkülöző házigazdák fokozatosan növelték előnyüket, főként James Florence révén. Az Albát dirigáló Dzunics Braniszlav vezetőedző 17-9-nél időt kért, ennek hatására Brandon Woods és Juhos Levente hármasával 24-21-re feljött a Fehérvár. A második negyed 8-0-s hazai rohammal indult, aztán a túloldalon a 35 évesen visszavonulásra készülő Bódi Ferenc is bevágott egy triplát.
A félidő hajrája is a remekül védekező és sok támadólepattanót szedő Tisza-partiaké lett, a nagyszünetben 44-35 volt az állás. Térfélcsere után 12 pontra is meglépett az Olaj (51-39), sőt a 30. percben Horváth Ákos újabb hármasával már 65-48 volt az eredmény, a gyengén célzó fehérváriak pedig hasztalanul próbálták faragni a különbséget.
Az utolsó játékrész derekán Jarrod Jones révén tíz pontra csökkent a vendégek hátránya, aztán 73-66-nál a veterán Németh István negyedik hármasa nyugtatta meg a szolnokiakat. Damian Hollis távoli találatával mégis izgalmas lett a hajrá: 76-71 után mindkét oldalon nagy helyzetek maradtak ki, majd bő egy perccel a vége előtt Florence egy triplával megszerezte 17. pontját, majd Hollis sportszerűtlen faultja, illetve az utána értékesített hazai büntetők eldöntötték a csatát. A finálé ötödik, utolsó összecsapását vasárnap rendezik Székesfehérváron.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


