Spanyolországban
Holtan találták a 2 hete eltűnt Európa-bajnok röplabdázót
Holtan találták Spanyolországban a két hete eltűnt Ingrid Visser holland válogatottsági rekorder röplabdázót és élettársát. Erőszakos bűncselekmény áldozataivá válhattak.
2013.05.27 17:43MTI
Az EFE spanyol hírügynökség hétfői jelentése szerint a 35 esztendős sportoló és 57 éves párja, Lodewijk Severein erőszakos bűncselekmény áldozatává válhatott Murcia környékén.
A holland rendőrség azt közölte, hogy az azonosítási eljárás még nem zárult le, de az első információk alapján a két holland holttestére bukkantak Spanyolország déli részén.
Az ügyben két gyanúsítottat őrizetbe vettek, további részleteket azonban nem közöltek az esettel kapcsolatban.
Vissert és élettársát május 13-án este, egy murciai étteremben látták utoljára. Később találkozójuk lett volna, ott azonban nem jelentek meg, a rájuk hiába várakozók ezután értesítették a rendőrséget és az internetes közösségi oldalakon is közzétették a pár eltűnését. Visser 514 alkalommal szerepelt a holland női röplabda-válogatottban, amelyből 2012 tavaszán vonult vissza.
A 191 centiméter magas játékos 1995-ben Európa-bajnok volt, 2009 és 2011 között pedig a CAV Murciában játszott.
Kapcsolódó írások:
- Női röplabda vb-selejtező - kikaptunk az ukránoktól
- Gyergye Roland Németországhoz igazolt
- Női röplabda NB I - a Kaposvár a kilencedik
- Elhunyt Botos Ferenc, a magyar röplabdasport kiemelkedő alakja
- Egyenlített a TF, ötödik meccs dönt a bronzcsatában
- Sima kaposvári győzelem a döntő nyitányán
- Női röplabda NB I - döntős a címvédő Vasas
- Idegenben is nyert a Békéscsaba
- Debrecenben nyert a Sümeg
- Kecskeméti siker a MAFC otthonában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


