Másodikként jutott tovább a csapat
Női röplabda vb-selejtező - kikaptunk az ukránoktól
A magyar női röplabda-válogatott 3-1-re kikapott vasárnap a házigazda ukrán csapattól a Lucskban rendezett világbajnoki selejtezőtorna harmadik fordulójában, így két győzelemmel és egyetlen vereséggel a hibátlanul első hazaiak mögött a második helyen végzett, s bejutott a kvalifikációs sorozat második fordulójába.
2013.05.26 18:25MTI
Eredmény, D csoport:
Ukrajna-Magyarország 3-1 (17, -22, 21, 16)
"A mai mérkőzésen a legnagyobb problémánk a nyitásfogadásból eredt, alapvetően túl sok ki nem kényszerített hibával ajándékoztuk meg az ellenfelünket és e miatt állandóan loholtunk az eredmény után - nyilatkozta a mérkőzést követően Hollósy László szövetségi kapitány. - Összességében azonban azt kell, hogy mondjam, van fantázia az új felállásunkban, csak rengeteg magas hőmérsékletű mérkőzést kell játszanunk, hogy fejben a legjobb megoldásokat tudjuk választani adott szituációban."
A csoport első helyezettje a selejtező januári harmadik körébe került, míg a másodikként végzett magyar csapatnak októberben a második fordulóban is pályára kell lépnie.
A kiemelt 12 európai válogatott csak a harmadik körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, onnan lehet majd kivívni a világbajnokságon való részvétel jogát.
Kapcsolódó írások:
- Gyergye Roland Németországhoz igazolt
- Női röplabda NB I - a Kaposvár a kilencedik
- Elhunyt Botos Ferenc, a magyar röplabdasport kiemelkedő alakja
- Egyenlített a TF, ötödik meccs dönt a bronzcsatában
- Sima kaposvári győzelem a döntő nyitányán
- Női röplabda NB I - döntős a címvédő Vasas
- Idegenben is nyert a Békéscsaba
- Debrecenben nyert a Sümeg
- Kecskeméti siker a MAFC otthonában
- Nyíregyházán egyenlített a TF
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06