Götze után
Menedzser: Lewandowski is a Bayernnél folytatja
Cezary Kucharski hétfőn azt nyilatkozta a TVN24 televíziónak, hogy már csak a két egyesületnek kell egyeztetnie a csatár átigazolásának részleteiről.
2013.05.27 12:30MTI
Fotó: MTI
A friss Bajnokok Ligája-győztes és német bajnok Bayern München labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását az eddig a Borussia Dortmundot erősítő Robert Lewandowski - legalábbis a lengyel válogatott játékos menedzsere szerint.
Cezary Kucharski hétfőn azt nyilatkozta a TVN24 televíziónak, hogy már csak a két egyesületnek kell egyeztetnie a csatár átigazolásának részleteiről.
"Számunkra minden egyértelmű, de még semmit sem írtunk alá, előbb a két klubnak kell egyezségre jutnia" - fogalmazott Lewandowski menedzsere, aki további részleteket nem közölt, de hozzátette, három héten belül megszülethet a végleges megállapodás.
A Bayern szombaton nyerte meg a BL-t a Dortmund ellen aratott 2-1-es győzelemnek köszönhetően, s a találkozó után Jupp Heynckes, a müncheniek leköszönő vezetőedzője utalt arra, hogy Lewandowski a következő szezonban már a bajorok mezét viseli majd.
A Bayern korábban már megszerezte a Dortmundtól a német válogatott Mario Götzét is, akiért 37 millió eurót fizetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


