Bajnokok Ligája
Götze nem játszhat a BL-döntőben
Götzének ez lett volna az utolsó mérkőzése a Borussia színeiben, a következő szezonban ugyanis már a Bayern Münchent erősíti majd.
2013.05.22 18:27MTI
Mario Götze, a Borussia Dortmund középpályása nem léphet pályára szombaton a londoni Wembley Stadionban a Bayern München elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőben.
A dortmundi klub szerdán közölte, hogy a 20 esztendős játékos nem épült fel térdsérüléséből, amely miatt már a Real Madrid elleni elődöntő visszavágóját is ki kellett hagynia.
Götzének ez lett volna az utolsó mérkőzése a Borussia színeiben, a következő szezonban ugyanis már a Bayern Münchent erősíti majd. A bajor klub 37 millió euróért vásárolta meg április végén a válogatott futballistát.
"A BL-finálé volt számomra ebben az idényben a legfontosabb, nagyon küzdöttem azért, hogy ott lehessek" - mondta Götze. Hozzátette, sajnálja, hogy nem segítheti társait ezen a fontos találkozón, de elutazik Londonba, és a helyszínen szurkolja végig az összecsapást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06