Szakhatóság
Uszodai baleset - megvolt minden engedély a versenyhez...
A helyszínen tartózkodó hivatalos versenyorvos megkezdte a sérültek ellátását, majd a nézőtéren helyet foglaló két orvos segítette a munkáját.
2013.05.21 15:07MTI
A BVSC-Zugló Közhasznú Egyesület közlése szerint valamennyi szakhatósági engedélyük megvolt a versenyrendezéshez. Ezt azzal kapcsolatban tudatták kedden az MTI-vel, hogy szombaton a fővárosi BVSC uszodában hét ember megsérült, amikor ledőlt egy mobillépcső.
Az egyesület közleménye szerint a baleset után a helyszínen tartózkodó hivatalos versenyorvos megkezdte a sérültek ellátását, majd a nézőtéren helyet foglaló két orvos segítette a munkáját.
A baleset után a versenyt azonnal leállították. A verseny színhelyét a résztvevők - az egyesület munkatársainak irányításával - higgadtan és fegyelmezetten hagyták el, pánik nem volt - írták.
Kovács Viktóriának, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjének szombati tájékoztatása szerint az uszodában egy nemzetközi ifjúsági úszóversenyt tartottak, amikor a baleset történt. Egy guruló mobillépcső dőlt össze. A balesetben hat felnőtt és egy hatéves gyermek sérült meg.
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás.
Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese akkor az MTI-vel azt közölte, hogy a hét sérültből ötöt szállítottak kórházba, valamennyien könnyebb sérülést szenvedtek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


