Marad a Barcelonánál
Messi: nem tudok más klubban futballozni
Lionel Messi nem tervezi elhagyni az FC Barcelonát.
2013.05.20 20:18MTI
Fotó: MTI
"Nem tudok más klubban futballozni, csak a Barcelonában" - jelentette ki magabiztosan a négyszeres aranylabdás argentin egy sajtótájékoztatón Dohában, ahova az Aspire sportakadémia meghívására érkezett.
"Persze nem tudom, mit rejteget a jövő a számomra" - tette hozzá. A 25 éves támadó nem osztotta azt a véleményt, amely szerint ő ad tartást a csapatnak, inkább a csapategységet emelte ki, mint a sikerek legfontosabb összetevőjét. Dohai tartózkodása során egy általa irányított alapítvány és a Qatar Ooredoo telekommunikációs cég együttműködési szerződésének aláírásán is részt vett, ezzel olyan program részesült támogatásban, amely hátrányos helyzetű gyerekek egészségügyi ellátását teszi lehetővé.
A kezdeményezés célja az, hogy 2016-ig kétmillió szegény sorsú gyermeken segítsenek a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Délkelet-Ázsiában.
Kapcsolódó írások:
- Messi combsérülése miatt kihagy két-három hetet
- Alighanem véget ért Lionel Messi szezonja
- Mozivászonra kerül a négyszeres aranylabdás története
- Ronaldo lehagyta Puskást, Messi beállította Ronaldo csúcsát
- Messi csak a cserepadon
- Messi felépült, játszhat a Bayern ellen
- Nem súlyosbodott Messi sérülése
- "Győrbicz olyan, mint Messi vagy Ronaldo" - bocsánatot kértek a románok
- Fabregas remekül helyettesítette Messit
- Mégsem olyan súlyos Messi sérülése!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


