Európa Liga
Benitez hálás a jó játékért
Rafael Benitez, a Chelsea szezon végén távozó vezetőedzője hálás játékosainak, akik egy kemény szezon végén tudták megnyerni szerdán a labdarúgó Európa Ligát.
2013.05.16 12:06MTI
A spanyol vezetőedző azt emelte ki, hogy a futballisták annak ellenére is végig keményen és alázattal dolgoztak a kezei alatt, hogy már novemberi kinevezése óta tudták, a nyáron mindenképpen távozik a csapattól.
"Ez egy átalakulóban lévő csapat, amely rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban. Hálával tartozom a játékosoknak, akik végig elkötelezetten dolgoztak" - mondta a szakember, aki pályafutása során másodszor nyerte meg a második számú európai klubsorozatot. Benitez annak ellenére dolgozott sikeresen a londoni klubnál, hogy a szurkolók az első pillanattól ellenségesen viselkedtek vele, a kezdeti kudarcok után rendre az eltávolítását követelték.
A tréner azért volt közutálat tárgya a Chelsea-drukkerek szemében, mert korábban hosszú évekig az ősi rivális Liverpool mestere volt, s a Vörösökkel nyert többek között Bajnokok Ligáját. "Az emberekért, a szurkolókért kell nyerni. Nyertünk, remek. Azt hiszem, most a drukkerek azt mondják, igen, ez nem olyan rossz" - mondta Benitez utalva arra, hogy a Benfica 2-1-es legyőzésével némileg talán javul a megítélése a csapat rajongóinak körében.
A 93. percben percben a védő Ivanovic fejesével megnyert finálé utáni sajtótájékoztatón Benitez Fernando Torrest külön kiemelte, ugyanis a legtöbb kritikát talán éppen honfitársa rendszeres szerepeltetése miatt kapta korábban. A csapathoz két és fél éve a Liverpooltól érkezett csatár ugyanakkor a döntőben jól játszott és fontos gólt szerzett. "Nagyon sokan mondták, hogy engem csak azért szerződtettek, hogy kihozzam Fernandóból a legjobbat, ő pedig nagyon keményen dolgozott és egyre jobb játékkal rukkolt elő.
A mostani meccsen is ő jelentette a különbséget" - dicsérte korábbi liverpooli tanítványát az edző. A Chelsea amszterdami sikerével az első olyan csapat lett, amely a Bajnokok Ligája megnyerése utáni évben diadalmaskodott a második számú kupasorozatban, s egyben a labdarúgás történetének negyedik olyan együttese, amely mindhárom kontinentális kupatrófeát - BL/BEK, VVK/UEFA Kupa/EL és a már megszűnt KEK - megszerezte.
Kapcsolódó írások:
- Chelsea-Benfica Európa Liga finálé
- A Chelsea a Basellel játszik a döntőért
- EL: Tottenham dráma, a Vidi verte Basel a négy között
- EL: Chelsea előny, Spurs feltámadás, Newcastle és Lazio bukta
- Bukarestben égett a Chelsea, Hajnalékat a Lazio verte
- Vad II. fújja a sípot az Anzsi meccsén
- Három Tottenham-szurkolót megtámadtak Lyonban
- Kassai vezeti a Plzen-Napoli meccset
- Huszti gólja kevés volt a Hannovernek
- Marad zárt kapus a Fenerbahce-BATE Boriszov meccs
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06