Angol-portugál párharc Amszterdamban
Chelsea-Benfica Európa Liga finálé
A Chelsea hazai pályán tíz perc alatt három gólt szerezve 3-1-re múlta felül a Baselt a labdarúgó Európa Liga elődöntőjének csütörtöki visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott a sorozat fináléjába, ahol a Benfica lesz az ellenfele.
2013.05.02 23:09MTIA londoniak idegenbeli 2-1-es sikerüket követően ugyan ezúttal a szünet előtt hátrányba kerültek, de a második félidő elején nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak és eldöntötték a továbbjutást, így a tavalyi Bajnokok Ligája-diadalt követően ezúttal a második számú európai kupasorozatot nyerhetik meg.
Legutóbb az akkor José Mourinho által irányított Portónak sikerült egymást követő két évben megnyerni mindkét sorozatot, akkor a portugál együttes 2003-ban az EL elődjét, azaz az UEFA Kupát hódította el, majd 2004-ben megnyerte a BL-t. A Videoton csoportjából továbbjutott Basel az elődöntőbe jutással is története legnagyobb sikerét érte el.
A sorozat másik elődöntőjében a Benfica Törökországban elszenvedett 1-0-s vereségét követően 3-1-re legyőzte a Fenerbahcét, így 3-2-es összesítéssel jutott a döntőbe. A portugál együttes az 1961-es és 1962-es BEK-diadala után hódíthat el ismét rangos trófeát, ugyanis azóta öt BEK- és egy UEFA Kupa-finálét bukott el.
A Chelsea és a Benfica május 15-én Amszterdamban találkozik a döntőben.
Európa Liga, elődöntő:
Benfica (portugál)-Fenerbahce (török) 3-1 (2-1)
gól: Gaitan (9.), Cardozo (35., 66.), illetve Kuyt (23., 11-esből)
Továbbjutott: a Benfica 3-2-es összesítéssel.
Chelsea (angol)-Basel (svájci) 3-1 (0-1)
gól: Tores (50.), Moses (52.), Luiz (59.), illetve Salah (45.)
Továbbjutott: a Chelsea kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


