Az egyetlen európai verseny
Öttusa Vk - nagy mezőny várható a budai versenyre
Az öttusázók Világkupa-sorozatának egyetlen európai versenyére kerül sor jövő csütörtöktől Budapesten, ennek megfelelően a legnagyobb mezőny jön össze.
2013.05.02 15:38MTIMolnár Gábor versenyigazgató a csütörtöki felvezető sajtótájékoztatón elmondta, hogy jelen állás szerint 28 országból érkeznek majd öttusázók. A Trigranit Vk-t eredetileg Százhalombattára tervezték - az utóbbi időben ott zajlott a hazai Vk-forduló -, de a város márciusban jelezte, hogy eláll az együttműködéstől, így új helyszínt kellett keresni.
A verseny ennek eredményeként a főváros budai oldalán zajlik majd: a vívást és az úszást a Csörsz utcai MOM sportközpontban bonyolítják le, a lovaglásra és a kombinált számra pedig a Hűvösvölgyi út-Hidász utca sarkán lévő Akadémia Parkban kerül sor. A selejtező futás helyszíne valószínűleg a TF pályája lesz. Jövő csütörtökön és pénteken a női, illetve férfi selejtezőt, majd hétvégén a döntőket, az azt követő hétfőn pedig a vegyes váltó küzdelmeit rendezik.
Réczei Géza szövetségi elnök jelezte, hogy Százhalombattával igyekeznek rendezni a viszonyt, s ha ez sikerül, a város a későbbiekben még lehet házigazdája az öttusaévad kiemelkedő hazai versenyének. A magyar válogatottat illetően Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány megemlítette, hogy a Rio de Janeiróban kulcscsonttörést szenvedett Kasza Róbert még nem indul, pár hét múlva a Kreml Kupán viszont már ott lehet, s ugyancsak kihagyja a hazai Vk-versenyt, illetve az idény nagy részét Kovács Sarolta, aki térdműtéten esett át.
"Ha minden jól megy, az augusztusi világbajnokságra rendbe jön, ha nem, ez az idény elúszik a számára" - adott helyzetjelentést Kovácsról. A kapitány még hozzátette, hogy Marosi Ádám a hétvégén vírusos megbetegedéssel küszködött, Tibolya Péternek pedig a sarka fáj, de ők mindketten szerepelnek majd a hazai versenyen. Előbbi kérdésre válaszolva megemlítette, hogy a hazai közvélemény az öttusázóktól általában érmet vár, de az esélyesség terhét el kell tudni viselni.
Marosi egyébként nagyon jól kezdte az évet, februárban, Palm Springsben második volt, márciusban, Rióban pedig győzött, s az egyesült államokbeli első állomáson, Gyenesei Leilával a vegyes váltót is megnyerte. Emellett még egy medált gyűjtöttek a magyarok, a Brazíliában harmadik Földházi Zsófia jóvoltából.
Az áprilisi fordulóban, a kínai Csengtuban a mindössze háromfős magyar versenyzői küldöttség nem szerzett érmet. A finálé házigazdája Nyizsnyij Novgorod lesz a hónap végén, valamint június elején. Az év fő versenyeire a válogatás a budapesti versennyel zárul. Az Európa-bajnokságra július közepén kerül sor a lengyelországi Dzonkówban, a világbajnokságot pedig augusztus közepén rendezik Tajvanon, Kaohsziungban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06