Párosban sem ment...
Szávay kiesett párosban is
A 16 között búcsúzott a Szávay, Dafina duó az angol teniszbajnokságon.
2008.07.01 08:43Dechert Áron, ma.huSajnos úgy tűnik Szávaynak sok volt, hogy egyszerre három fronton kellett helyt állni Wimledonban. Nagyon jól indult számára verseny, dinamikus, koncentrált játékot mutatott be, de a nyolcaddöntőben mind az egyes, mind pedig a páros mérkőzésnél látszott Ágin, hogy fáradt, és nem tud úgy felpörögni, nem tud úgy ritmust váltani mint az előző fordulókban.
Pedig a szakértők úgy vélték, hogy Áginak jót tesz a terhelés, és a páros valamint vegyes páros versengésben való részvétel támogatja majd az egyes versenyzést, lévén például jó alkalom gyakorolni a szervákat. Ez egyébiránt bizonyosan így van, de úgy tűnik, hogy egy ekkorra versenyen nem bírja még Ági a fizikai és mentális terhelést, ha több fronton kell helyt állnia.
Az Azarenka,Peer kettős sajnos simán hozta az esőszünet miatt folytatott mérkőzésükön a második játékot, és összességében 7:5,6:4 arányban diadalmaskodtak az orosz, magyar páros ellen. Szávaynak maradt a vegyes páros.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


