Cselgáncs
Cselgáncs Eb - Bor Barna bronzérmes
A +100 kilogrammos kategóriában szereplő Bor Barna bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján.
2013.04.27 18:54MTIA világbajnoki ezüstérmes, paksi dzsúdós a szlovén Matjaz Cerajjal küzdött meg a harmadik helyért, akit mind az öt eddigi mérkőzésükön megvert. Nem volt ez másként hatodszor sem, a 26 éves, háromszoros Eb-második magyar alig másfél perc elteltével gyilkos leszorítást kezdeményezett, amelyből ellenfelének esélye sem volt kijönni.
"Úgy mentem ki a tatamira, hogy ha beledöglök is, megcsinálom. Edzőm is azt mondta, hogy itt a döntőben már nem kell tartalékolni - nyilatkozott örömkönnyekkel a szemében a győztes. - Nem éreztem tehernek a hazai Eb-t, élveztem a meccseket, az olimpiai csalódás és a sok ezüst után nagyon meg vagyok hatódva."
Edzője, Hangyási László elmondta: mikor tanítványa megfogta a szlovént, már tudta, hogy megvan a meccs.
"Eddig mindig megverte Cerajt, és mi tiszteljük a hagyományokat" - tette hozzá tréfásan.
Bor a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte meg a Papp László Arénában, a hazai dzsúdósport történetében pedig az övé a 37. Eb-bronz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06