Csak dicsérnek, csak dicsérnek...
Nem fukarkodnak a spanyol lapok a dicséretekkel
A spanyol lapok határtalan lelkesedéssel ünneplik az Európa-bajnokságot nyert labdarúgó-válogatottat, kivétel nélkül kiemelve, hogy az ország 44 éve várt ilyen nagy sikerre.
2008.06.30 10:16MTI"Spanyolország a hibátlan bajnok" - írja az As azt elemezve, hogy a válogatott mindegyik mérkőzését megnyerte, az olaszok ellen 11-esekkel bizonyult jobbnak. A lap leszögezi, hogy az Armada a legmagasabb színvonalon játszotta végig a háromhetes tornát.
"Az emberek a hollandokról és az oroszokról beszéltek a negyeddöntők előtt, aztán az olaszok esetleges feltámadásáról, majd a németek szokásos szerencséjéről, de Torres gólja végképp eldöntötte, hogy Spanyolországról szólt ez az Eb! - olvasható az újságban, amely hozzáteszi, a spanyolok másodszor lettek Európa-bajnokok, s erről a győzelemről a szurkolók még unokáiknak is mesélni fognak.
A Marca "Európa királyai" címmel számol be a diadalról. "Mi vagyunk az Európa-bajnokok!" - írja csupa nagybetűvel a lap. Úgy véli, a spanyoloknak végre nem kell lesütött szemmel járkálniuk, s a siker értékét emeli, hogy a csapat totális futballal érdemelte ki azt. Az ABC leszögezi, Luis Aragonés válogatottja sok generáció álmát váltotta valóra, azzal, hogy 44 évnyi sikertelenség után Spanyolországot újra a csúcsra juttatta.
"A legjobbak dicsősége" - írja az El Pais. Spanyolország legyőzte Németországot, s véghezvitte a csodát. A lap szerint azért is megérdemelt az Aragonés-csapat diadala, mert a legtöbb gólt lőtte az Eb-n, a legszebb futballt játszotta, s búcsúztatta a világbajnokot. Nemcsak az a gyönyörű, hogy Spanyolország 44 év után nyert Eb-t, hanem az, ahogy kiérdemelte az aranyérmet - véli a lap.
"Spanyolország uralja Európát" - olvasható az El Mundo című újságban: amikor a 32. percben Torres betalált Lehmann kapujába, Spanyolország egy emberként kiáltott gólt. A lap szerint a válogatott a végső győzelemmel megváltoztatta a spanyol futballtörténelmet.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06