Kerékpár
Visszavonul a Tour de France 2010-es sprintkirálya
Befejezi pályafutását Alessandro Petacchi olasz országúti kerékpáros, aki 2010-ben elhódította a Tour de France legjobb sprinterének járó zöld trikót.
2013.04.23 16:57MTI"Eljött az idő, hogy több időt szenteljek a családomnak" - indokolta döntését a 39 éves sportoló.
Petacchi a 2000-es évek egyik legjobb sprinterének számít, a három legnagyobb körversenyen, a Touron, a Giro d'Italián és a Vuelta a Espanán összesen 48 szakaszt nyert meg. Az olasz viadalon 2004-ben, míg Spanyolországban 2005-ben nyerte meg a pontversenyt, ezért hagyományosan a sprinterek vívnak nagy csatát. A Giro 2004-es kiírásán kilenc szakaszon győzött, ami jelenleg is rekordnak számít.
A Lampre csapat versenyzőjét a 2007-es olasz körverseny után kilenc hónapra eltiltották, mert tiltott anyagot találtak az egyik mintájában. Később kiderült, hogy asztmára szedett gyógyszerrel került a szervezetébe a szalbutamol. Noha a nemzetközi Sportdöntőbíróság az ügy legvégén arra a megállapításra jutott, hogy figyelmetlenségből követett el vétséget, az akkori viadalon szerzett öt etapsikerét s többi eredményét törölték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


