Bajnokok Ligája
A Real az égés szélén, szuperdráma Dortmundban, spanyol-német BL uralom
Kiszenvedte a Real Madrid a továbbjutást, míg Dortmundban hihetetlen drámának lehettek szemtanúi a szurkolók.
2013.04.09 22:49ma.hu
Európa egyik legjobb szurkolótábora
A Real Madrid a Spanyolországban szerzett 3-0 birtokában magabiztosan lépett pályára a Galatasaray otthonában. A nyugalom csak fokozódott a királyi gárdánál, hiszen Cristiano Ronaldo a spanyol csapat előnyére rátett egy góllal már a nyolcadik percben. Félidőre is a vendégek fordultak előnnyel – összesítésben négy gólossal.
A második félidőben aztán talán még a legelvakultabb török drukkerek ámulatára is a csoda szélére került a Galata. Negyedóra alatt hármat rámolt be a vendégek hálójába a hazai csapat. Ebou, Sneijder és Drogba (utóbbi sarokkal!) góljaival a 72. percre már 3-1-re vezettek a törökök, és két gólra kerültek a bombameglepetéstől.
Újabb gólt azonban már nem értek el, sőt, Ronaldo ismét betalált a 93. percben (3-2), így a Real – ha nem is könnyen, de – továbbjutott, 5-3-as összesítéssel.
A másik keddi meccsen a Dortmund azzal a tudattal fogadta a Malagát, hogy az idegenbeli 0-0 után egy apró pici győzelem is elég a négy közé jutáshoz. A 25. percben aztán Európa egyik legfanatikusabb szurkolótáborának arcára fagyott a mosoly, Joaquín találatával ugyanis a spanyolok szereztek vezetést. Még a félidőben egyenlített a BVB. Lewandowski lőtte be Reus álompasszát.
Az 1-1 azonban még a Malagának kedvezett az idegenben lőtt több gólnak köszönhetően, így a németek elszánt rohamozásba kezdtek a második játékrészben. A kimaradt helyzetek megbosszulták magukat: Eliseu a 83. percben betalált, és ezzel a kiesés szélére sodorta a Dortmundot.
De aztán a Westfalen stadion népe olyan feltámadást látott, amit csak egy német csapat képes produkálni. A 90. percben Reus lőtt gólt – a 2-2 még mindig a Malagának volt jó, a 93. percben azonban Santana – erősen lesgyanús szituációban – szintén bevette a spanyolok kapuját, így a vége 3-2. Négy között a Dortmund!
Szerdán Barcelona-Paris SG (első meccsen 2-2), és Juventus-Bayern (0-2), így könnyen előfordulhat, hogy két spanyol és két német kerül a BL legjobb négy csapata közé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


