Monterreyi tenisztorna
Babos egyesben kikapott, párosban nyert
A címvédő Babos Tímea a negyeddöntőben két játszmában kikapott a román Moncia Niculescutól, így egyesben kiesett a 235 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztornán. A magyar játékos párosban még versenyben van, miután a japán Date-Krumm Kimikóval az oldalán bejutott a legjobb négy közé.
2013.04.06 10:50MTIA világranglista 123. helyén álló Babos néhány hete Brazíliában a florianopolisi verseny negyeddöntőjében 6:3, 6:2-re kapott ki a román versenyzőtől, akit ezúttal sem tudott igazán megszorítani. A női versenyeket szervező WTA honlapja szerint az első játszma volt a kiélezettebb, Babos ugyanis közel volt a rövidítéshez, ám a rangsorban 51. Niculescu 7:5-re nyerni tudott.
A folytatásban a magyarnak már kevés momentuma volt, 6:2-re veszítette el a szettet és ezzel 1 óra 38 perc alatt a meccset is. Babos az előző körben nagy bravúrt tudott bemutatni, ugyanis három szettben legyőzte a világranglista 17. helyén álló Ana Ivanovicot. Párosban Babosék nagy csatát vívtak a Gabriela Dabrowski, Alla Kudrjavceva kanadai, orosz duó ellen, amely hiába nyerte meg az első szettet, a magyar, japán kettős egyenlíteni tudott, és a szuperrövidítésben 10-6-ra győzött.
Eredmény:
egyes, negyeddöntő:
Niculescu (román)-Babos Tímea 7:5, 6:2
páros, negyeddöntő:
Babos, Date-Krumm (magyar, japán 1.)-Dabrowski, Alla Kudrjavceva (kanadai, orosz) 4:6, 6:3, 10-6
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


