A FINA nyomására
Armstrong mégsem úszik
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) nyomására Lance Armstrong, a kerékpársport egyik legnagyobb egyénisége, egyben a sportág legnagyobb doppingbotrányának főszereplője lemondta részvételét azon a texasi úszóversenyen, amelyen visszatért volna az élsportba.
2013.04.04 18:39MTIA 41 esztendős amerikai sztár szóvivője szerdán jelentette be, hogy a hét Tour de France-győzelmétől megfosztott Armstrong a 40-44 évesek korosztályban három távon áll rajtkőre a lakhelyén, Austinban sorra kerülő hétvégi viadalon.
A FINA csütörtökön levelet küldött a szervezőnek, az amerikai szenior úszókat támogató USMS-nek, hogy az eseményre a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályai vonatkoznak, továbbá kiemelte, hogy Armstrong életre szóló eltiltást kapott.
Ennek hatására Armstrong visszalépett. Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) tavaly augusztusban életre szóló eltiltással sújtotta a sportolót, aki aztán idén januárban, az Oprah Winfreynek adott tévéinterjújában elismerte, hogy hosszú évekig doppingolt.
A USMS szerint az 1998 után elért valamennyi eredményétől, így hét Tour-győzelmétől és a 2000-es sydneyi olimpián szerzett bronzérmétől egyaránt megfosztott, minden profi sportversenytől eltiltott kerékpáros teljes joggal indulhatott volna az eseményen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


