Pikáns derbi lesz
Senki nem a nyitófordulóból indul ki
Habár a spanyolok a csoportkör első fordulójában 4-1-re legyőzték az oroszokat, valószínűsíthető, hogy a csütörtöki, bécsi elődöntő egy egészen más mérkőzés lesz a labdarúgó Európa-bajnokságon.
2008.06.26 12:45MTIA június 10-ei meccsből több szempontból sem lehet kiindulni. Egyrészt a háromgólos különbség csalóka, hiszen egyértelmű és fölényes spanyol sikert sugall, holott az oroszoknak is számos lehetőségük, illetve kapufájuk volt a találkozón, azaz kicsit több szerencsével jóval szorosabb eredmény születhetett volna.
Másrészt amíg a spanyolok formájukat illetően inkább lefelé ívelő pályán vannak, addig az oroszok meccsről meccsre jobban, eredményesebben és hatékonyabban futballoznak. Luis Aragonés együttese éppen az oroszok elleni bemutatkozó mérkőzésen játszott a leglendületesebben.
Azóta valahogy lelassultak a spanyol támadások, a százszázalékos mérleggel vett csoportkörök után, az olaszok elleni negyeddöntőben pedig már gólt sem sikerült szereznie a kissé enervált képet mutató "vörös armadának".
A holland mester, Guus Hiddink gárdája viszont a vereséget követően szoros mérkőzésen legyőzte a címvédő görögöket, majd Andrej Arsavin visszatérésének (is) köszönhetően a svédek elleni, továbbjutásról döntő találkozón egyenesen sziporkázó játékkal zsebelte be a három pontot. A negyeddöntőben pedig egészen parádés teljesítménnyel múlta felül az addig hibátlan és szintén remeklő hollandokat.
De La Red ismét gólt lő vajon? (Fotó:MTI)
"Ha azt gondoljuk, hogy az orosz csapat ugyanolyan lesz, mint a nyitómeccsen, akkor végzetes hibát követünk el" - jelentette ki Cesc Fabregas, aki a mindent eldöntő 11-est belőtte az olaszok ellen. Az Eb után leköszönő Luis Aragonés is igen óvatosan fogalmazott, egyúttal a riválist irányító kollégáját dicsérte: "Nehéz lesz meglepni Hiddinket, de meg fogjuk próbálni."
Az oroszoknak ezúttal sem a támadások hatékonysága, hanem elsősorban a védekezésük megszervezése miatt kell aggódniuk, ugyanis eltiltás miatt nem léphet pályára a hátsó sort összefogó Gyenyisz Kologyin, akit vélhetően Vaszilij Berezuckij helyettesít majd.
Hiddink ugyanazt a játékot ígéri támadásban, amit eddig nyújtott a csapata: "Mi mindig olyan futballt játszunk, amely a technikai képzettségre épül, és ezt bármikor öröm nézni."
Elődöntő: Oroszország-Spanyolország, csütörtök 20:45 ó Bécs, Ernst Happel Stadion, v.: Frank De Bleeckere (belga)
A várható kezdőcsapatok:
Oroszország: Igor Akinfejev - Alekszandr Anjukov, Vaszilij Berezuckij, Szergej Ignasevics, Jurij Zsirkov - Szergej Szemak, Gyinyijar Biljaletgyinov, Konsztantyin Zirjanov, Igor Szemsov - Andrej Arsavin, Roman Pavljucsenko
Spanyolország: Iker Casillas - Sergio Ramos, Carles Puyol, Carlos Marchena, Joan Capdevila - Marcos Senna - Andres Iniesta, Xavi, David Silva - David Villa, Fernando Torres
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


