A bérleti díjat is fedezi
180 milliós támogatás a Cselgáncs Eb-re
Az állam 180 millió forinttal támogatja az április 25. és 28. között sorra kerülő budapesti cselgáncs Európa-bajnokság lebonyolítását.
2013.04.02 12:55MTISimicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az Eb keddi, kampánynyitó sajtótájékoztatóján közölte, a hozzájárulás egyben fedezi a Papp László Sportaréna bérleti díját is.
"A dzsúdósok 13 pontot szereztek a londoni olimpián, ezért külön öröm, hogy a kormány céljainak megfelelően az ő idei Európa-bajnokságukra is Magyarországon kerül sor" - hangsúlyozta az államtitkár. Londonban Ungvári Miklós ezüst-, Csernoviczki Éva bronzérmet nyert.
Tóth László, a magyar szövetség elnöke kifejtette, a sikeres nyári játékok után a közfigyelem a cselgáncsosok felé fordult, így remélhetőleg sokan kilátogatnak majd a 350-400 millió forintos büdzséjű Eb-re, amelynek egyéni küzdelmeiben - az új szabályoknak megfelelően - kilenc férfi és kilenc nő képviseli majd a hazai színeket. Kovács Antal, a honi dzsúdósport eddigi egyetlen olimpiai bajnoka elmondta, neki sosem adatott meg, hogy hazai Európa-bajnokságon lépjen tatamira, ezért nagy dolog, hogy az 1981-es debreceni férfi Eb után végre teljes létszámban megmutathatja magát a válogatott a közönségnek.
A sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy a Közgép Zrt. négy évre szóló szponzori támogatást nyújt az Ungvári fivéreknek, Miklósnak és Attilának, illetve klubjuknak, a Ceglédi VSE-nek. Az eseményen a résztvevők - köztük Tuncsik József és Nagy Zsuzsa, az első magyar férfi és női Európa-bajnok - megtekintettek egy werkfilmet a médiakampány előkészületeiről, majd bemutatkozott a kontinenstorna kabalaállata, egy dzsúdóruhába öltözött magyar vizsla, "akinek" a nevére pályázatot írtak ki a szervezők.
A Magyar Posta kedden bélyeget bocsátott ki a 62. Eb tiszteletére, a lakosság óriásplakátokról, villamosok felületeiről és televíziós kisfilmek révén is tájékozódhat a kontinenstornáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06